2008. augusztus 11., hétfő

Posta

Már több képeslapot is feladtam Barbadosról. Valami megmagyarázhatatlan ok miatt volt már ami egy hét alatt Magyarországra ért és vannak amik másfél hónapot futottak. Olyan is előfordult, hogy az amelyiket később adtam fel hamarabb Magyarországra ért. Persze ezt véletlenül a helyi levelek közé dobtam a postán.

Visszafele is teszteltem. A december 22-én elsőbbségivel feladott levelem február 12-én ide. A boríték fel volt tépve és egy átlátszó, nagyobb egyen borítékba csomagolták, amire ráírták, hogy x millió küldeményt dolgoznak fel és előfordulnak sérülések. Egy június vége felé feladott küldemény még mindig úton van valahol.

A DHL is tudott meglepetést okozni. Ezeknél működik az online nyomonkövetés. A munkavállalási engedélyem miatt szükségem volt egy erkölcsi bizonyítványra. Mondták, hogy sima postát kerüljük, a fentiek függvényében érthető. Így a gyorsposták közül a DHL egyszerű választásnak tűnt. Néztem is november végén, hogy megérkezett a küldemény Barbadosra. Majd másnap délután felhívtam az központi irodánkat, hogy minden rendben van-e vele. Nem tudtak róla semmit. Leellenőriztem az onlájn státuszt, elment Venezuelába Panamán. Gyanítom elfelejtették kirakni. De egy nappal később csak ideért.

1 megjegyzés:

snora írta...

Látom a karibi posta helyzete egy évtizede változatlan ;)
Nálam az a trükk működött, hogy a munkahelyi - hivatalosnak látszó - címre küldettem a leveleket! No, meg ott egy postafiók működött. Akkor mindig megkaptam :)
Mert nincs szebb egy messziföldről érkező levlapnál!