2009. december 22., kedd

Elmű

Na, hogy panaszáradatot kezdjem, jött egy felszólítás az Elmű behajtási osztályától, hogy 2233 Ft elmaradásom van és a hátralék keletkezése 2008.05.24. Mivel rendesen lefűzöm a számlákat, fellapoztam őket. De ehhez hasonló összeget sehol nem találtam. Az elszámoló számlám sem láttam hasonló összeget. Apropó, elszámoló számla. Abból többet küldtek. Először egy simát, majd egy stornót, majd egy javítottat.

Még mindig nem értettem, hogyha csoportos beszedési megbízással egyenlítem ki a számlákat, akkor, hogyan keletkezhet ez a tartozás, illetve miért nem jelent már meg valamelyik számlán ez az összeg, vagy miért nem került levonásra.

Felhívtam őket, hogy tisztázzuk. Végül kiderült, hogy hogyan keletkezett. Valóban tavaly tavasszal letiltottam egy 11 ezer forintos nagyságrendű beszedést, mivel néhany nap különbséggel szerettek volna leemelni ekkora összeget. Külföldön voltam, nem tudtam ellenőrizni, és gyanús volt. Ennek az oka az volt, hogy az Elmű rendszere késve küldte ki az egyik számlát, így beszedését is csak késve tudták elindítani, amit időközben utolért egy másik számla.

Az elszámoló számlán meg volt egy 9 ezres túlfizetés és a kettő különbségéből jött ki a fenti összeg.

Sokszor birálják a kedves szolgáltatók az ügyfeleket, hogy nem tudják a számlájukat értelmezni. Valóban, van amikor percek is kellenek, mire átlát néhány dolgot az ember. Ugyanakkor nem értem, hogy az Elmű miért nem görgeti az egyenleget, ahogy azt egyes más szolgáltatók teszik, úgy, hogy feltüntetik a következő számlán a befizetéseket és a hátralék összegét.

Ebben az esetben én hibáztam, de talán nem kellett volna másfél évnek eltelnie, mire ez kiderül.

Ugyan, hogy pozitívumot írjak, szerencsére a www.dijnet.hu oldalon egy rövid regisztráció után elektronikusan is megtekinthetőek egyes szolgáltatók számlái. Mivel a budapesti lakásomban csak időnként fordulok meg, ez így sokkal kényelmesebb.

Már évekkel ezelőtt is felmerült bennem, hogy miért nem tudják e-mailben elküldeni ezeket, sokkal egyszerűbb lett volna. A technikai probléma a számla hitelesítésével volt, de szerencsére már ezt is megoldották.

2009. december 13., vasárnap

Nahát már december ....

Jó néhány hónapja nem írtam semmit. Na nem azért, mert nem történt semmi, vagy annyira elfoglalt vagyok. Inkább azért, mert mint korábban utaltam rá, se panaszkodni nem szeretnék, se magánéleti dolgokról nyilvánosan írogatni.

Már néhány hónapja jóformán csak Magyarországon. Szembesülve így a mindennapokkal, még a mai napig nem értem, hogy miért nem tudnak működni olyan dolgok, amik más országokban olajozottan mennek, és még csak nem is a több pénztől függenek, hanem inkább gondolkozás, hozzáállás kérdése.

Eddig minden hónapban akadt legalább egy olyan eset, például szolgáltatóval, bankkal, amikor nem én hibáztam, mégis nekem kellett 'fizetni'. Ezek néhányszor határidő csúszások, pl. amiatt mert valami funkcionális analfabéta ügyintéző összecseréli a számlázási címet, a szolgáltatási címmel, vagy ahhoz az illetőhöz fűzik le, az átszerződéshez szükséges dokumentumokat, akinek a nevéről kellett volna átírni a szolgáltatást. Vagy az egyik lakossági banknál négy hónapig tartott egy számlanyitás, mert ugyan új ügyfél voltam, de mégsem, mert pár éve volt már náluk számlám, ami megszűnt, és zavart okozott a mátrixban, hogy az 'új' számlámat a jogosítvánnyal próbáltam megnyitni. De a PSZÁF-el történt levélváltás megoldotta.

Az a baj, hogy ugyanezek voltak a problémák evekkel ezelőtt is.

Na már hova jutottam, a panaszkodáshoz. Gondoltam, hogy összeszedek néhány gondolatot azzal kapcsolatban, hogy hol, hogyan működnek pl. a lakossági bankok, szolgáltatok.

De természetesen pozitív tapasztalat is akad, az egyik biztosítóval kapcsolatban. Ők néhány évvel ezelőtt egy kárrendezés során is okoztak már kellemes meglepetést.