Acra Reef & Carlisle Bay

Péntek este egy lightos kis sörözés volt az Elbow Roomban, Holetownban a 2. utcán. Illetve én vettem csak lightosra, a többiek mentek tovább. Szombat reggel búvárkodás volt, és másnaposan ez nem a legjobb.

Az első merülés a déli parton az Acra Beach magasságában volt. Eddig meg nem voltam erre fele. Ez a korallzátony egy nem túl meredeken mélyülő árok szélén van. Egészen más, mint a nyugati parton, itt fehér homok van 15 méter mélységben is, lágy korallokban is sokkal gazdagabb. Növények kb 12-15 méteres mélységig vannak. Négy murénát is láttam az alig fél óra alatt. Az egyik pici volt, alig egy arasznyi hosszú és pislogott és tátogott kifele egy korall alol. Kettőt, ami úgy másfél karhosszuságnyi lehetett, egy-egy csapdába volt benne. Kinyitottuk az ajtajukat, hátha megtaláljak a kijáratot, illetve az egyiket fel is borítottuk. Itt egy nagyobb polip is fogságba került. A negyedig muréna már hatalmas volt, kb egy ölnyi.

Sajnos nincs vízálló tokom a fényképezőhöz, így képet nem tudok felrakni. De valószínű a következő gép esetében inkább olyat veszek, amihez alapból van. Ugyan legutóbb Londonban láttam három modellt is, de elvi okokból nem vásárolok olyan fényképezőt, ami nem tölthető AA elemekkel megy, mivel egy év múlva az akkumulátor majdnem annyiba kerül, mint egy új fényképező, három év múlva meg már nehéz beszerezni.

A második merülés, szintén a déli parton, a Carlisle Bayben volt, itt megnéztünk néhány hajóroncsot. Van amelyik itt süllyedt el, van amelyiket szándékosan idehozták, és van olyan, amit szándékosan itt süllyesztettek el. Ezt annyira nem találtam érdekesnek, voltam már itt snorklingozni is, igaz akkor csak felülről lehetett látni a dolgokat, illetve Nathannal még február magasságában már megnéztük ezeket alulról is és belülröl is.

A héten, szerda este voltam éjszakai búvárkodáson is. Erről akkor nem írtam, mert nem találtam olyan izgalmasnak, mint amilyennek hangzik. Mivel előtte két napig esett az eső, az első helyen a Sandy Lane-nél kicsit zavaros volt a víz, így néhány kilométerrel arrébb Paynes Bay magasságában próbálkoztunk. Néhány halat lehetett elvétve látni, meg volt egy karnyi nagyságú polip, de ez volt minden. Az egyik társunk egy ráját is látott, de hát sötét volt és jónéhány méterre úsztunk egymástól.

Kora este bementem Bridgtownba, hogy kifizessem a caracasi jegyemet. Érdekes, mert még máshol nem találkoztam ilyen opcióval, mármint, hogy a társaság oldalán lefoglalja az ember és utána az irodában kifizeti. Ez azért lett volna jó, mert a máshol semmire sem jó, kemény barbadosi dolláromat költhettem volna. Gyanús volt, mert a Caribbean Airlines honlapján nem volt egyértelmű a nyitvatartási idő. Nem derült ki, hogy csak telefonon elérhetőek szombaton este hatig, vagy nyitva is vannak. A telefon számon több napnyi próbálkozás után sem sikerült beszelnem senkivel. Foglaltat jelzett a menüben a megfelelő pont kiválasztása után, majd átkapcsolt valami másik mellékre, de az meg csak folyamatosan csörgött. Végül feladtam. Mivel zárva volt, úgy voltam vele hogy megveszem a neten. Természetesen már egy kicsit drágább volt.

Vers mindegykinek 1.

Azt hiszem idejegyzetelem a verseimet is. Illetve ezek talán csak idióta rímecskék. De eszébe jut az embernek és egy idő után elfelejti. Kezdeném azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt álmomban alkottam. Valami rétegzenét játszó zenekar fellépésén voltam, de sajnos ahogy lenni szokott az álmokból ébredés után nem sok minden marad meg. De ez a két sor bevésődött.

"Rózsi a hegedűn,
Reszketve menekül"

Hogy ennek mi a magyarázata, mindenesetre augusztus elején, a medgyesegyházai dinnyefesztiválon sikerült megpillantanom Demjén Rózsit. De se nem hegedült, se nem menekült. Bár nem maradtam ott a fellépése legvégéig.

Akkor egy másik, amit most alkottam:

"Kicsinálták a kis Irmát,
Idegei eddig bírták,
A sírás őt jól kimerítette,
Minden bánatát kinyerítette."

Ide asszociálva:

"Irma és Vilma a két kőkorszaki maki,
Pelenkában a kis .... pelikán."

vagy,

"Orrában a karika,
Gyere ide Marika."

Természetesen valamikor, mikor máskor, mint kamaszkorban, próbálkoztam komolyabb műfajjal is. Az egyik nyári táborban, 17 évesen, egy igen erős belső késztetés hatására egy szonettet is sikerült megírnom. De ennek már csak az első két sorára emlékszem. A többi az enyészeté lett, minden bizonnyal már regressziós hipnózis kellene, hogy fel tudjam idézni.

"Miért van az, hogy mindig Rád gondolok,
Éjszakánként Rólad álmodok?"

Ezt egy kedves lányhoz írtam, akit a tábor végén sikerült is hazakísérnem. Bajáról Zalaegerszegre. Akkor Békéscsabán, a szüleimnél laktam. De nem nála, hanem a vasútállomás egyik kemény padján hajtottam pihenőre a fejem. Már amennyire lehet egy ilyen helyen aludni.

Amikor megérkeztünk, beadtam a csomagot a vasútállomás csomagmegőrzőjébe. Két okból is, nem lopják el és nem kell cipelni. Hazakísértem, érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd visszamentem és megvettem Budapestig a jegyet. Na nehogy már költsem ilyesmire azt a kevéske pénzemet, onnan autóstoppal terveztem. Komoly matematikai művelettel kiszámoltam, hogy 15 forint a csomagmegőrző napi díja, akkor még mennyi pénzem marad. Volt még elég egy vacsorára, úgyhogy beültem egy étterembe és elettem a maradékot. Amolyan urasan, egyszer élünk, húzd rá cigány...

Csak azt felejtettem el a számításnál, hogy a MÁVnál hiába adom be este hatkor, ha hajnal ötkor szeretném felvenni, az ezeknél már két napnak számít. Úgyhogy nem volt nálam elég pénz, hogy kiváltsam a csomagom. Elkezdtem lejmolni és hát az időtényező is ott volt a nyakamon, mert mindjárt indult a vonat. Vasárnap hajnalban nem sokan kóricáltak az állomáson. Rajtam is látszott, hogy ugyanaz a ruha van már rajtam vagy egy napja. De ez lehet érződött is. Úgyhogy nem nagyon találtam adakozó kedvű embereket, mindenki csak elhajtott a p..ba. Végül jött két srác valahonnan, látszott, hogy az éjszakát talpon töltötték, jelentős mennyiségű alkohol társaságában, ezért minden bizonnyal a nappal vízszintesen fog eltelni.

Kisegítettek, még egy darab kenyeret is adtak, amit nem sokkal előtte vásároltak egy boltban. Végül elértem a vonatot, a Déliből jegy nélkül átmetróztam Kőbánya Kispestig, majd onnan stoppal haza.

Ezzel az illetővel a mai napig megvan a kapcsolatom, azóta már kétgyermekes anyuka, és a második gyermeke most 5-6 hetes.

Rum & Coke @ The Beach House

Délután, ebédből visszafele menet, összefutottam Nathannal, a cég helyi irodájának vezetőjével. Már vagy másfél hónapja nem találkoztunk, mert július közepén elment szabadságra Európába, augusztus elején meg én voltam távol. A számlákért ugrott be. Mondta, hogy össze kellene már jönnünk egy sörre, Lubo, a szlovák kollégám is ma érkezik vissza Londonból két hét eltáv után. Ideje lenne megbeszélni, mikor megyünk át St. Luciára, Nathan barátnője is már át szeretne nézni.

Este hatkor hív Nathan, hogy 15 perc múlva összefut Luboval a Beach Houseban egy sörre, van-e kedvem csatlakozni. Mivel még az irodában voltam, munkaruhában mentem. Napközben átizzadt ing és bakancs. De mivel nem vacsoráztam, az idő rövidsége miatt gondoltam a helyi gyorsétteremben, a Chefetteben, Holetownban bekapok egy szendvicset. Ahogy kikérem a kajámat Nathan toppan be. A telefont a kocsiban hagytam, így nem tudtam, hogy ők nekik is ez jutott eszükbe. Két percre rá ott volt Lubo is.

Ez az az a hely, amit eddig a legjobb elhelyezkedésű gyorsétteremnek gondolok. Már csak azért, mert pl. estefelé amikor tömi magába az ember a hamburgert, meg kolát iszik hozzá, valami olyasmit lát, mint a képen. Mindezt $12.5-ért, ami kb. 900 forint. Illetve ingyen is meg lehet nézni, a figyelmeztető táblák szerint, hozott ennivalóval nem. De ha a partra ül az ember...

Mivel ma jóformán egész nap esett az eső, gondolom ez az oka, hogy kicsit drámaibbak a színek. Az egyik kép kicsit homályosabb, mert párás volt a lencse. Jellemzően itt akkor párásodik be az ember szemüvege is, amikor kilép valahonnan és nem akkor amikor belép valahová.

Innen átmentünk a Beach Housbe, ami gyalog, mintegy 20 másodperc. Lett volna, ha a hátsó kaput nem zárták már volna be. Így vagy egy percig is eltartott, amíg megkerültük az épületet. Nathan ezért úgy döntött, kocsival jön, mert neki hamarabb el kell mennie, mert meg volt egy megbeszélése a Sandy Lane Hotelnél. Valami szerver terembe nem engedték be, csak nyolc után, amikor már mindenki haza ment. Nem mintha egy ilyen látogatás fennakadást okozott volna napközben, de a szabály az szabály.

Nem volt nagy forgalom, így kedd este, szezonon kívül. Csak egy idősebb pár ült még a bárban. Tíz perccel később jött három srác. Illetve kettőre nem tudom mit mondjak. Az egyik, Luigi, a Sandy Lane-es részfeladat projektvezetője, a másik kettő, eddig ismeretlen. Mint kiderült, Canouanon dolgoznak, ahol alig egy hónapja jártam. Az a sziget, kb. 2km széles a legszélesebb ponton és mintegy 5.5 km hosszú. Ezen a szigeten is eléggé bezártnak érzem magam, ahol 30-40 perc kell, hogy az ember átérjen az sziget egyik feléről a másikra. Ott is, de Barbadoson autóval, Canouan gyalog, ha kilép az ember. Itt laknak vagy 270 ezren, ott, kb. 1500-an.

Szóval a két srác nemi identitását nem tudom hova soroljam. Talán elég annyi, hogy jobb kézen hordta mindkettő az óráját. Barbadoson tiltott a homoszexualitás. Az egyik fiú mentegetőzött, hogy nem veszi le a napszemüvegét, mert öt öltéssel varrták össze a szemöldökét és nagyon csúnya. Azért jött, hogy kivegyék a varratokat, mert Canouanon nincs kórház. Állítólag felrobbant egy koláspalack. Persze. Az arca többé része nem sérült meg. De hittünk a történetnek.

Érdekes dolgokat meséltek, illetve öszehasonlítgatták a Sandy Lane-t az ottani luxus hotellel a Raffles Resortal és fikázták az ittenit. Ott a zuhanyzóból is a tengert látja az ember. De ez még hagyján, a helyi rendőrörs fogdájából is, így ha a kocsmai verekedés után berakják az embert egy kicsit higgadni, akkor sem mulasztja el a napfelkeltét, ha keleti fekvésű elhelyezést kap.

Még tudnék pár - szerintem - érdekes dolgot írni, de egy kicsit késő van. Főleg a luxus jellegű témákról, illetve történetekről, amiket az este folyamán is hallottam. Nem az a lényeg, hogy mi mennyibe kerül, nem feltétlenül a legolcsóbbnak tűnő ajánlat nyer. Egészen más jellegű világ az építőiparban, amihez talán a legtöbbünk hozzászokott. Taposni lefele az árat, keresni az olcsóbbat.

Mikor hazajöttem, kivittem a szemetet. Már egy ideje le szerettem volna fényképezni mekkora békák vannak errefelé, és most sikerült. Illetve ez a példány szerintem nem is nagy. Nem tettem mellé a kezem, hogy érzékeltessem az arányokat. Remélem azért sejthető. Kb. 3-4x akkorák, mint a mi pici varangyos békáink, Magyarországon. Nem fényképezővel mentem a szemetes fele, de mikor félúton megláttam kettőt ugrálni visszajöttem a fényképezőért.

Csiga

Este, ahogy hazaértem a bevásárlásból, meglepő módón egy csigát láttam lefele mászni a szélvédőről. Hogy hogyan kerülhetett oda fogalmam nincs. A nyomokból az derült ki, hogy körözött egy jó párat a kocsi tetején, de az oldalon a nem láttam semmit. Bár sötét volt, meg annyira nem tartottam fontosnak, hogy a feladványokhoz hasonlóan végigkövessem a vonalat, hogy mégis, honnan indult el. Meglepő, mert furcsa, hogy a gumin, a tengelyen, majd onnan a sárvédőn megtalálja az utat, nem beszélve, hogy elég koszos része ez az autónak, amit nem biztos, hogy nagyon kedvel. Arra tudok gondolni, hogy valahonnan ráesett, vagy valaki viccből rárakta a kocsira. Végül levettem - bár erősen kapaszkodott - és elengedtem a fűbe.

Linux installáció

Szombaton egész nap zuhogott az eső, sok mindent nem csináltam. Csak ebédidőben mentem el, kajáért. Még képeslapot is akartam venni, de már nem tudtam rávenni magam.

Három hete, amikor Londonban jártam, vettem egy laptopot. Samsung X22, Inter Core 2 Duo, T8300, 2.4 MHz, 4GB Ram, 320 GB HDD, LightScribe DVD iró, ATI Radeon HD 2400,128 MB 14.1" WXGA, Intel HD audio, 6 az egyben memoria kártya olvasó, Intel 802.11a/b/g/N Wireless, Bluetooth, 3 x USB 2.0, VGA port 15pin, HDMI, 335.9mm x 240.4mm x 28.2, 2.18Kg. Hogy pontosan miért, nehéz megmagyarázni. Fogyasztói társadalom. Van céges és az eddig is megadta a rugalmasságot, de ügye a munka végeztével ezt vissza kell adnom, amit meg még egykor kirúgáskor örököltem öt évvel ezelőtt, az meg már meglehetősen elavult. Ugyan egy-két éve még azon internetezgettem.

A laptop beszerzést a munka végén terveztem, mert az árak úgyis folyamatosan esnek, és hónapról hónapra újabb dolgok jönnek ki. De ebbe valami miatt beleszerettem, a design, a specifikáció és az ár (549 font) aránya jók voltak és biztosan használható lesz még néhány évig. Ha más nem ezt is továbbpasszolom a családban, ha a következő feladatomhoz is kapok egyet, ahogy a többi 'levetett' eszközöket.

Ugyan Windows Vista Home Premium rajta van, de úgy döntöttem, hogy egyfajta lázadásként, linuxot is felteszek. Néhány éve nagyrészben Redhat-ot használtam az otthoni gépemen, amikor még létezett az ingyenes Desktop verziója, illetve most is van, de időközben Fedorának hívják. Erről olyan sok jót olvastam a tesztekben és már próbáltam a 9-es LiveCD verzióját és voltak vele problémáim ezért erről lemondtam.

A distrowach.com szerint az oldalon a legnébszerűbb disztribució az Ubuntu, a második az OpenSuse, a harmadik pedig a Fedora. Mindhárom verzió LiveCD-vel kipróbálható. A negyedik helyezettről a Linux Mintről nem hallottam korábban, de mint egy kis utána olvasás után kiderült, az Ubuntunak egy kicsit átszerkesztett, átszabott verziója. Ha a Sytem Monitornál a System fülre kattint az ember, ott is az van, hogy Release 8.04 (hardy). A csomagjainak jelentős része is ez. Az Ubuntut felraktam a céges gépemre még hónapokkal ezelőtt, hogy teszteljem, ha számítógépet veszek és könnyen használhatónak tűnt, a Suse Linuxot - amikor még így hívták - szintén próbáltam, a RedHattal párhuzamosan és utnána is, de ennek már jónéhány éve.

Összehasonlításként akkor az alábbiak kipróbálására szántam rá magam.

1. Ubuntu 8.04 LTS Desktop Edition

2. Linux Mint 5 Elyssa

3. openSUSE 11.0

Az első kettőnek GNOME az alap grafikus felülete, az openSUSE pedig mindkét verzióval letölthető.

Nekem a GNOME mar 6-7 evvel ezelőtt is szimpatikusabb volt. Egyszerűbbnek, tisztábbnak érzem, és talán kisebb előforrású, bár ennek a mai gépeknél nincs sok jelentősége,

Felmerülhet a kérdés, hogy 32 bites v. a 64 bites verziót próbálja ki az ember. Az Ubuntuból feltettem a 64 biteset, de amint kiderült, hogy néhány programnál ez nehézséget okoz, gyorsan lecseréltem a 32 bitesre. A Linux Mintnek nincs ebben a pillanatban 64 bites kiadása, az okokat egy cikk is elemzi.. Gondolom egy-két évnek el kell telni, mire berik ezt a szintet a szoftverek. így viszont le kell mondani 1 GB Ramról gyakorlatilag.

Átparticionáltam a diszket 10 GB-ot hogyva mindegyik disztribúciónak, ext3-ra formázva, a Vistának marad 40 GB, 10GB-ot elvesz a Samsung System Recovery, a swapnak 4 GB, a maradék 226 GB, meg adatnak, ntfs-re formázva, így elérhető mindegyik operációs rendszer alól. Swap nem tudom, hogy kell-e, de elég nagy a merevlemez, hogy ez ne okozzon problémát.

Telepítés: Az időt nem mértem egyiknél sem, de kb. 20-25 perc alatt a LiveCD-ről mindegyik feltelepült. Az openSUSE barátságos kezelőfelülettel indúl, az Ubuntu és a Linux Mint is gyorsan elkezdhető pár alapadat megadása után. A kettő felülete ugyanaz, de nem meglepő, mert mint fent is kiderült, a Linux Mint az Ubuntura épül. Alap telepítésnél az Ubuntu 2,1 GB-ot, ay openSUSE 2,3 GB-ot, a Linux Mint, 2,4 GB-ot foglalt el. Memóriából az alap rendszerek 180-220 MB-ot ettek. Nesze neked 4GB. A Swapot nem láttam, hogy használta volna valami.

Első benyomások.

Grub: A Grub felismerte a már korábbi telepítéseket és be is tette a menübe, így ezt nem kellett kézzel állítani. A legszebb felülete az openSUSE-nak volt, de ha a használhatóságot nézzük, teljesen mindegy. Előny: openSUSE-nál

Menü: Az Ubuntu a klasszikus Gnome menűt használja egy kis módosítással, fentről lefele gördüléssel, az OpenSUSE egy kicsit a KDE-re hajazó lenti menüt, a Linux Mint szintén egy ehhez hasonlók. Ami az utóbbiban tetszett, hogy a nemkívánt programok a menüben is kijelölhetőek eltávolításra. Illetve gyorsan létrehozható a kedvenc lista. Előny: Linux Mintnél

Hálózati kapcsolat: Mindhárom alapból felismerte a vezetéknélküli hálózatot és a kulcs megadása után létre is jött a kapcsolat. Ez egyébként a többi hardware is elmondható.

Alap design: Az Ubuntu egy szerintem egy csúnya barnás témát használ, az openSUSE a disztribúció színére épülő zöldet, nagyon jó árnyalatokkal, témákkal, a Linux Mint Elyssa, pedig egy szürkéset egy kis zölddel. Persze a GNOME-nál csak a fantázia szab határt, hogy hogy nézzen ki. Az ubuntus felületet néhány lépéssel átalakítottam MAC-re hajazó felületté. Lépéseket lásd itt.. Előny a Linux Mintnél.

Frissítés: Az internetre kapcsolódás után mindegyik rögtön elkezdte a frissítéseket keresni. Valami megmagyarázhatatlan ok miatt az openSUSE-nél elég sokáig tartott. Az internetkapcsolat is valami miatt akadozik ennél.

Programok: Csak mezei desktop felhasználó vagyok, az irodai alkalmazásból az OpenOffice.org mindhárom disztribúcióban megtalálható. Böngészéshez alap a Firefox, képnézegetéshez a Picasat fel kellett installálni, és a kommunikációhoz pedig a Skypeot raktam még fel. A googleEarth-ot is feltettem, ez utóbbi valami miatt nagyon sokat leköt az erőforrásokból, sokkal többet, mint a Vista alatt. Bár a memóriahasználat, még így is csak 700 MB magasságában járt, szemben a Vista 1,5 GB körüliével, bár ezt nem lehet egyformán összehasonlítani, mert nem ugyanazon oldalak voltak a böngészőben megnyitva. Amit még csináltam egy minimális weboldalszerkesztés a Seamonkey szerkesztőjével, illetve ftp le és feltöltés a GNOME commanderrel. A Linux Mint esetében az onlájn TV-nézéshez a Totem pluginjait installálni kellett. A totem movie playert használtam filmnézésre is.

Röviden ennyi. Az első benyomások alapján a Linux Mint volt az ami megtetszett, köszönhetően nagyon egyszerű designjával, és a menüjével. De mivel mint írtam desktop felhasználó vagyok és a külsőségekre nagyobb hangsúlyt fektetek, de ez gyakorlatilag egy picit átszabott Ubuntu, úgyhogy nem hiszem, hogy a háttérben nagy problémák lehetnek. Azt hiszem ennél maradok.

Szeptemberi szabadság

Szeptemberben van egy hét szabadságom. Illetve pontosabban három napom, mert ennyi jár és két fizetetlen nap. A szerződés hosszabbításakor kértem, hogy, el tudjak menekülni innen a bezártságból.

Az egyik opció Magyarország, de erről ebben a pillanatban kezdek letenni, mert a három hónap hosszabbításra csak egy jegyet fizet a cég és ezt nekem kellene állnom. Ez 1000-1200 euró nagyságrend vagy még lehet több is és hát ennyi pénzből sok mindent meg lehet csinálni, de egy hét Magyarországra most egy kicsit soknak tűnik.

Úgyhogy gondolkozom más lehetőségeken. A környező szigetekre hétvégén is át lehet menni, és valami egészen megmagyarázhatatlan okból nem vágyok kókuszpálmás tengerpartra. Inkább fenyőerdőkkel és havas hegycsúcsokról álmodozom mostanában.

Viszonylag könnyen el lehet jutni Észak-Amerikába, az Air Canadának és az American Airwaysnek is van néhány közvetlen járata pár várossal. Amerikai vízumom nincs, lehet, hogy küszködni kell vele, Torontóban és környékén, egészen Montrealt bezárólag tavaly is jártam, így nem nagyon vonz most oda semmi, hogy tovább menjek Albertába vagy British Kolumbiába 2-3 napot fel kell áldozni az utazással a 9 napos eltávból, így fajlagosan ez is megdrágul.

Nézegetve a dél-amerikai opciókat, ott sem egyszerű a dolog. Miamin keresztül sok lehetőség van, de a legtöbb értelmesebb helyre csak 1-2 átszállással lehet eljutni, ami megint csak időigényes, és sok iránya nem lehet megoldani egy nap alatt. Végül a sok lehetőség mérlegelése után Venezuela maradt. Ide sem lehet eljutni egy éjszakázás nélkül, a kicsit szerencsétlen csatlakozás miatt, viszont visszafele már belefér egy nappalba, de így is be kell áldozni az egészet, hiába van néhány órányira.

Szóval akkor röviden úgy alakul, hogy egy szombat reggel az első járattal el Trinidadra. Itt még túl sok látnivalót nem találtam, csak az állatkertet, illetve a sziget biztonsága is hagy némi kívánnivalót, így valószínűleg másnap, vasárnap reggel tovább Caracasba. Majd onnan a következő vasárnap Trinidadon keresztül vissza Barbadosra.

Hogy még ez melyik héten lesz, az további egyeztetés kérdése, és még az is, hogy, hogy mit fogok megnézni Venezuelában, mivel telik a hét.

"Szerencsére" egyedül megyek, így nem kell arra figyelni, hogy esténként legyen hova bedugni a hajszárítót vagy a hajegyenesítőt. Borotvát sem viszek majd. Így legalább a rólam készült képek könnyen időrendbe állíthatóak lesznek. Csináltam már ilyet, '99-ben Norvégiában, három hétig. Ezt Craig, skót/dél-afrikai évfolyamtársam találta ki. Majd miután visszaértünk, úgy döntött, hogy borotválkozás nélkül állít be a barátnőjéhez. Nem fogadta kitörő lelkesedéssel a csavargót.

A cuccot is elég könnyűre tervezem, amolyan fogkefe és bankkártya jelleggel. Mivel hideg nem lesz, csak rövidnadrág, néhány póló, alsónemű és egy esőkabát. Meg szappan és törölköző. 2000-ben a három hetes dél-afrikai túrámat megúsztam 13 kg-ból, de úgy, hogy ebben volt három üveg bor, egy félliteres unikum és két kis rúd Pick szalámi ajándékként, egy útikönyv, valamit Craig bakancsa. Most ajándékot sem kell vinni senkinek.

Hezitáltam autóbérlésen is, még nem tudom, hogy lesz vidékre menet. Caracasban biztosan nem kell, illetve a közlekedés is a leírások alapján kicsit kaotikus. De talán jobb, mint Trinidadon, ahol azt tanácsolták, hogy a főszabály, hogy próbálj életben maradni az úton. Lásd. Trinidad and Tobago Get around Basically, it is driving based on common sense. Drive to stay alive.

Egyelőre itt tart a tervezés gondolati szinten. Persze a munka miatt, lehet, hogy ki kell hagyni ezt a kirándulást. Majd látjuk.

Reklamáció eredménye

A vasárnapi reklamációnak annyi előnye volt, hogy megkapom a 30 fontot, több nem jár, illetve egyel magasabb osztályra tesznek visszafele. Gondolom standard gyakorlat. Ez részemről a prémium economyt-t jelenti, ahol kicsit több a hely, jobban dönthetőek az ülések, szélesebbek a karfák, kényelmesebb, többfokozatú a lábtartó,illetve ha az ember előtt nem ül senki, akkor előre is dönthető az előtte levő ülés és így akár a láb is felrakható. De szerintem annyival nem jobb, amennyive többe kerül. Már háromszor tettek magasabb osztályba a Bridgetown-London illetve a visszafele úton, gondolom a törzsutaskártya miatt. Illetve karácsonykor addig reklamált az exem mögött lévő illető, mígnem megkértek minket, hogy fáradjunk előrébb. Mi nem reklamáltunk. Bár nekem mindegy, mert bealszom bárhol.

Rendszámtáblák Barbadoson

Mivel több kérdést is kaptam ezzel kapcsolatban, de még kommentet is, gondoltam pontosan utána nézek a rendszámtáblák felépítésének. Néhány dolgot már tudtam, mert pár nap után nem volt nehéz leszűrni, hogy B a busz, Z a taxi, H a bérelt autó, MP, rendőrség katonaság, illetve azt is mondták, hogy az első betű az egyházközséget jelenti.

A legtöbben azt nem értették, hogy nem egyforma hosszúságúak a rendszámok. Pedig sok helyen ez a gyakorlat, ha más nem, osztrák és német rendszámokat mindenki látott már. Írországban is sorban adják ki, és nem írnak nullákat tölteléknek.

A barbadosi rendszámtáblák egy vagy két betűvel kezdődnek és maximum négy számjegyűek. Az első betű az egyházközségre vagy a kategóriára utal.

Egyházközségek betűi:

* A - Parish of St. Andrew
* E - Parish of St. Peter
* G - Parish of St. George
* J - Parish of St. John
* L - Parish of St. Lucy
* M - Parish of St. Michael
* O - Parish of St. Joseph
* P - Parish of St. Philip
* S - Parish of St. James
* T - Parish of St. Thomas
* X - Parish of Christ Church

Ezek a rendszámtáblák vagy fehér fekete alapon elöl és hátul vagy fekete fehér alapon elöl, és fekete sárga alapon hátul.

Speciális betűk

* B - Busz, kék fehér alapon
* CD - Diplomáciai járművek, sárga kék alapon
* H - Bérelt autó, kék fehér alapon
* MP - Katonai vagy rendőrségi járművek, fehér zöld alapon
* Z - Taxis. kék fehér alapon
* ZR - Magán buszok, kék fehér alapon
* M - Autókereskedők piros fehér alapon

A balkormányos autók rendszámán még fel van tüntetve, hogy "Left hand drive"

Remélem így már érthetőbb.

North point

Mivel vasárnap sem volt semmi fix program, így egy könyvvel, Coelho: Az alkimistával a kezemben 'kiballagtam' a North Pointhoz. Útközben vettem egy flakon kókusztejet az útmentén. Közel három órát olvastam, illetve bámultam az Atlanti Óceánt. Kellemes olvasmány, kellemes környezet.

Odafele menet megálltam tankolni. A Simpsonos pólóm volt rajtam. A benzinkutas lány hangosan végigolvasta. Majd megkérdezte: 'És semmi szex???'

Barbados múzeum és reklamáció

Már korábban is jeleztem, hogy néhány barbadosi látnivalóról is írni szeretnék, összekötve azzal, hogy ráveszem magam a látogatásukra. Így jött mára a George Washington Ház és a Barbados múzeum. Úgy döntöttem, hogy nem az ismert úton megyek be a városba, hanem csak úgy találomra irányba állok. Barbadoson nincsenek nagyobb tereptártgyak, hegyek, nagy épületek és ha a tengert nem látja az ember, akkor nem könnyű tájékozódni. Az irányt sem mindig könnyű meghatározni, mert csak 13 fokra van az Egyenlítőtől, így 11 óra körül, amikor útnak indultam, a villanyoszlopok árnyéka sem nagyon adott támpontot. Az utcák pedig eléggé kanyargósak. Végül ha az ember megpróbál 'egyenesben' maradni, előbb-utóbb eljut valami ismerősebb helyre. Így is volt, kb. nyolc-tíz perc vezetés után felismertem, hogy valahol elvétettem az irányt, majd újabb nyolc-tíz perc után leértem a déli partra nem messze a múzeumtól.

Sajnos a George Wasinghton ház csak hétfőtől péntekig, reggel kilenctől délután fél ötig tart nyitva, úgyhogy ezt egyszer kénytelen leszek munkaidőben meglátogatni. A Barbados múzeum nyitva volt.

Nem egy nagy épület, de így is sikerült több mint két órát elütni itt. A kiállítások bemutatták a Barbados természetrajzát, beleértve a geológiáját, kialakulását - Barbados egy korál sziget - a tenger és a szárazföld élővilágát. A sziget történelmét, egy berendezett 18 századi ültetvényes házát, hálóval, gyerekszobával, ebédlővel.

Az ideiglenes kiállítás a betakarítás végével összekötött fesztiválról szólt. Ezt, a szabadság miatt kihagytam. Érdemes belenézni a youtube-on lévő videókba. Már akit érdekel, hogy a nők hogyan rázzák a feneküket. Engem érdekelt. Megmozgatta a fantáziámat.

Képeket nem készítettem, mert nem lehetett fényképezni.

Majd ezután kimentem a repülőtérre megreklamálni a csomagkésést és kérni az ezzel kapcsolatos kompenzációt. Azt még nem írtam, hogy visszafele sem érkezett meg a csomagom. Az elmúlt kilenc hónapban hat alkalommal jöttem Barbadosra és eddig háromszor nem ért ide. Így az 50%-os arány után már úgy vagyok, vagy megjön, vagy nem. Ami bosszantó volt, hogy majd két óráig eltartott, mire ki tudtam jönni a repülőtérről. Illetve nem tudtak kompenzációt sem adni, mert nem érték el azt az illetőt akinél a fiók kulcsa volt. Szegény Dennis kollégám már másodszor szívott emiatt. A dolog azért is húzódott el, mert vagy fél óráig nem volt senki a reklamációs pultnál.

Nunoval, az egyik kollágámmal összefutottam a repülőn. Otthon volt Portugáliában három hétre. Kb. egyidőben kerültünk sorra, az útlevélkezelésnél, de az én bevándorlási nyomtatványomat nem tudta elolvasni útlevélkezelő. Nem értem, a korábbiakat is ilyen rondán töltöttem ki, ezek szerint a többiek vagy tanultak grafológiát, vagy el sem olvasták. Szóval az én útlevélkezelésem vagy 2-3 percig eltartott, mire pár adatot olvashatóan átirt a hölgy. Így mire átjutottam, már meg is érkezett a csomagja. Így érzékeny búcsút vettünk egymástól, én meg csak vártam. De csak nem akar jönni.

Délután fél háromkor kiértem, de már a 16.50-eshez már elég sok ember összegyűlt, így úgy döntöttem, hogy visszajövök később. Addig el megyek enni, mert még nem ebédeltem és leugrok az egyik közeli strandra. A késői ebéd kék marlin volt rizzsel és egy sörrel Oistinsban a halpiacon. A strandra szintén Oistinsban, a Miami beachre mentem. Itt a vízben beszélgettem egy bálnatermetű hölggyel. Mint kiderült, ő a szigeten született, de most Dél-Angliában élnek. A nagymama temetésére jöttek haza. Közben láttuk a repülőket leszállni, elmondta, hogy gyerek korukban sokat játszották azt, hogy hang alapján kitalálják, hogy melyik gép, melyik légitársaság. Ő sok Concorde-ot látott leszállni. Emiatt irigyeltem. Én csak a Heathrow-n láttam egyet gurulni még 2003 őszén, Dél-Afrikába menet, és itt a múzeumban.

Van egy pólóm, aminek a hátára nagybetűvel rá van írva, hogy 'IRELAND'. Még Írországban vettem, elkövetve azt a hibát, hogy nem néztem meg a hátulját. A strandról az autó fele menet, lelassított mellettem egy hölgy, kiszólt az ablakon, hogy mindenki tudja, honnan jöttem. Én visszaszóltam, hogy igen, de magamban azt mondtam, hogy fogadjunk, hogy nem. De már volt olyan, aki a rögbiről kezdett el velem beszélgetni, meglátva ezt a pólót. Egyszer egy kanadai hölgy jegyezte meg, hogy régen hallotta már ezt a szép dublini akcentust. Bár akkor nem ez volt rajtam. Gyanítom nem múlt el az a ca. húsz hónap nyomtalanul, de két év Svédország után többen Skandináviába tettek.

Na de nem is erről akartam itt írogatni. Kimentem a repülőtérre és bemutattattam ott két számlát összesen ca. 550 dollárról, ami kb. 44 ezer forint. Azt mondták, hogy a foglalási osztályom szerint, csak 30 font, kb. 120 dollár jár. Hezitáltam, hogy csak az egyiket adom le, de ha már lúd, akkor próbálkozzunk meg a kövérebbel. A számlákon volt három póló, egy rövidnadrág, egy papucs, egy naptej és három alsógatya. Tehát csupa olyan, ami nyaraláshoz kell. Ez az összeg a tax free áruk. Itt Barbadoson elég drága a ruhanemű. Kíváncsi vagyok, hogy mi lessz a vége, mennyit fizetnek ki egyáltalán. Már nem ez az első alkalom, hogy bevásárolok pólókból. Azt hiszem jó pár évig nem hordom el őket, ha hidegebb országba költözöm a munka után.

H1, H100, H1000

A bérelt autóknak H-val kezdődik a rendszáma és az írás fehér alapon világoskék betűk. Csütörtök este, hazafelé tartva láttam a H1-et előttem. Eddig nem láttam még egyszámjegyű H-s rendszámot, de el sem gondolkoztam azon, hogy van ilyen, egészen idáig.

Délben ebédelni menet a parkolóban, nem messze, ahol megálltam, ott parkolt a H100. Majd alig hogy kifordultam az útra, szembejött a H1000. 'Ilyen nincs' - felkiáltottam. Ezzel a negatív gondolattal rögtön hiba került a Mátrixba. A következő bérelt autó a 1115-ös volt a 1111 és utána pedig a 1231 jött az 1234 helyett. Az egész alig 30 mp alatt zajlott le.

Update a Posta posthoz. Ma megérkezett a Magyarországon június 17-én feladott levél is.

Posta

Már több képeslapot is feladtam Barbadosról. Valami megmagyarázhatatlan ok miatt volt már ami egy hét alatt Magyarországra ért és vannak amik másfél hónapot futottak. Olyan is előfordult, hogy az amelyiket később adtam fel hamarabb Magyarországra ért. Persze ezt véletlenül a helyi levelek közé dobtam a postán.

Visszafele is teszteltem. A december 22-én elsőbbségivel feladott levelem február 12-én ide. A boríték fel volt tépve és egy átlátszó, nagyobb egyen borítékba csomagolták, amire ráírták, hogy x millió küldeményt dolgoznak fel és előfordulnak sérülések. Egy június vége felé feladott küldemény még mindig úton van valahol.

A DHL is tudott meglepetést okozni. Ezeknél működik az online nyomonkövetés. A munkavállalási engedélyem miatt szükségem volt egy erkölcsi bizonyítványra. Mondták, hogy sima postát kerüljük, a fentiek függvényében érthető. Így a gyorsposták közül a DHL egyszerű választásnak tűnt. Néztem is november végén, hogy megérkezett a küldemény Barbadosra. Majd másnap délután felhívtam az központi irodánkat, hogy minden rendben van-e vele. Nem tudtak róla semmit. Leellenőriztem az onlájn státuszt, elment Venezuelába Panamán. Gyanítom elfelejtették kirakni. De egy nappal később csak ideért.

Maszat Peti

Pár kép a fiamról, Péterről. Kicsit maszatosan, miután betolt egy kisüveg öszibarack Kubut.

20080809 Peter

Klikk a képre.

Magyar mint világnyelv?

A kedves magyarországi politikusaink, döntéshozóink legalábbis így képzelik. De az is lehet, hogy forditóirodák lobbija áll emögött.

Néhány esetben előfordult, hogy valamilyen hivatalos igazolásra volt szükségem. Ilyen például az erkölcsi bizonyítvány is, amit például munkavállalási engedélyhez, vízumhoz szoktak kérni. Ezt Magyarországon valamilyen megmagyarázhatatlan okból csak magyar nyelven tudják kiállítani. Összehasonlításképpen a svédek öt nyelven ráírják a papírra, hogy az ember a bűnügyi nyilvántartásban nem szerepel. Azt nem tudom hány nyelven írják meg, ha szerepel. A név, születési hely, idő, anyja neve, leszámítva az írási sorrendet az ugyanaz. Több nyelven rányomtatni az egyenszöveget nem hinném, hogy nehéz lenne. Így viszont sokezer forintért kell hivatalos fordítást kérni.

Mikor egyszer reklámozta magát az Ekvivalencia program, vagy micsoda, aminek az Eu-n belüli diplomák elfogadását kívánja megkönnyíteni, kertem tőlük egy papírt a magyar diplomámról, faszán adtak egy A4-es fejléces pecsétes papírt magyarul, hogy itt és itt, ekkor és ekkor, ezt és ezt tanultam, ami egyébként is benne volt, annyival kiegészítve, hogy a diploma eredeti. Mindezt 15 e forintért, kb 3 éve. Mikor reklamáltam, hogy legalább angolul, netalán több nyelven is megírhattak volna az egyenszöveget, az volt a válasz, hogy az Eu-ban a magyar hivatalos nyelv. Úgy döntöttem, hogy nem röhögtetem ki magam ezzel a magyarázattal.

Mentségükre legyen mondva, hogy a születési anyakönyvi kivonat alapnyomtatványa már többnyelvű. Elképzelhető, hogy időközben más is változott.

Motorcsónak

Addig gyerek, amig játszik. 60 felett is. Nagytata és a két unokája. János bácsi - nem a csatában - Petra és Péter.

A videó Békéscsabán, az Élővíz csatornán, a liget magasságában készült.

Osztálysörözés

A szombat korán reggel Békéscsabára mentem, fél tíz fele értem oda. Hazaérve egy kis reggeli után bevetettem magam az ágyba. Mivel az előző két éjszaka nem sokat aludtam, azt is nagyrészt közlekedési eszközön, illetve a hatórás időeltolódás miatt sikerül is délután négyig csukott szemmel vízszintben maradni.

Este osztálysörözést tartottunk. Korábban is beszéltük, hogy nem csak a szokásos öt évente megrendezett általános iskolai találkozókat tartsuk meg, hanem jöjjünk össze máskor is. Persze a nyár nem a legalkalmasabb időpont, főleg a nyaralások miatt.

Ezeket Krisztával szoktuk szervezni, olyan munkamegosztásban, hogy én szólok a fiúknak, ő a lányoknak. Persze időnként akad egy kis átfedés. Csak sms-eket és emaileket küldtem, Kriszta találkozott pár emberrel és fel is hívott néhányat. A nyári időpont ellenére az előzetes visszajelzések alapján mintegy 10-12-fős részvétel volt várható.

Végül hárman voltunk. A két szervező és még egy lány, Edina jött el. Kellemes hangulatban telt el, jót beszélgettünk. Szerintem.

London

A hazaút nem volt egészen zökkenőmentes. Mivel egy négy napos hosszú hétvége közeledett és ilyenkor elindul az exodus a szigetről, illetve az aratás befejezését megünneplő karnevál miatt is meglehetősen sokan jönnek ide, igyekeztem minél hamarabb kiérni a repülőtérre.

Eddig több alkalommal a 16.50-kor, (téli időszámításkor 17.50-kor) induló British Airwaysel mentem, ez másnap reggel hat óra magasságában van Londonban. Most valami ok miatt a cég a 18.55-re vett jegyet. Így a csatlakozásra menetrend szerint csak másfél óra maradt. Ez elég is lehet.

Mint ahogy fent írtam, korán kint voltam. A 16.50-es emberkék már nem voltak a pultnál, a 18.55-sök pedig jóformán még nem voltak. Így ezen villámgyorsan túl is jutottam.

A repülőtéren lévő bankfiók este ötkor zár be. Arra is maradt időm, hogy itt pénzt váltsak. A helyi pénzmosási és a valuta védelmében megalkotott szabályok szerint utazásonként maximum 1000 barbadosi dollárnak megfelelő külföldi valuta váltható. Ez forintban ebben a pillanatban kb. 75 ezer forintnak felel meg. A helyiek útlevelében van is egy rovat, hasonló, mint egykor a mi valuta lapunk volt, ahol bejegyzik a pénzváltásokat. Szerencsére a külföldi útlevele esetében nem így van, így már csináltam azt, hogy Holetownban, bankfiókról bankfiókra járva, kijátszva ezt a szabályt több pénzt váltottam egyszerre. Bár kitalálták azt is, hogy csak egy nappal az utazás előtt lehet ilyet elkövetni. Ezt a repülőjeggyel igazolja az ember. Manapság az elektronikus jegyek esetében a dátum könnyen átírható. Szóval az első alkalommal csak a harmadik nekifutásra sikerült pénzt váltani, de azóta már rutint szereztem.

A banknak a váró felől is van egy ablaka, ami este kilencig tart nyitva, így ott is váltottam ezret. De még megvártam, hogy bezárjon a fiók, illetve megnéztem, hogy nem ugyanaz az ember ül az ablak mögött, akinél a másik oldalon váltottam.

Na de eredetileg nem is erről kezdtem el írni, de ha már kitértem rá, akkor befejeztem a gondolatot. Szóval öt körül bent voltam már a váróban. Láttam is a 16.50-re a beszállást. Viszonylag pontosan indult. Nekem még volt két órám. Általában ezt internetezéssel és a laptopon filmnézéssel szoktam elütni. Sajnos otthon felejtettem a fülhallgatómat, így ez utóbbi tevékenység elmaradt.

A 18.55-ös 18.55-kor még nem volt sehol. Pár percel később érkezett. Ekkor már erős volt a gyanúm, hogy a csatlakozást nem fogom elérni. Bár éppen lehetnek olyan szélviszonyok, hogy fél órát is behoz a hivatalosan nyolc óráig tartó úton. De olyan is, hogy egy órát rátesz.

Este nyolc körül, el is indultunk. Illetve kitoltak. Majd negyedórás egyhelybe állás után, bemondták, hogy probléma van az egyik generátorral és visszamegyünk. Na mondom, akkor lehet, hogy ma este maradunk. De villámgyorsan, alig fél óra alatt 'megjavították'. Csodálkoztam is, de biztosan kéznél volt valaki, aki tudta, hogy a kalapáccsal pontosan hova is kell ütni.

Ekkor már teljesen reménytelennek látszott, hogy elérem a csatlakozást, mert este kilenc fele járt az idő. Még az interneten megnéztem a lehetőségeket, a Gatwickről csak a 9.30-as után csak este 18.55-kor van a következő. Már ekkor elterveztem, ha nincs más, bemegyek a városba. Bíztam abban, hogy nem tesznek át egy Heathrow-ról induló járatra, mert semmi kedvem átcipelni a bőröndöket.

A repülőn az egyik utas megkért, hogy cseréljünk helyet, hogy a felesége mellé ülhessen. Egy kisgyermekes anyuka mellé kerültem. A gyerek másfél éves lehetett. Azt hittem, hogy lőttek az alvásnak, de leszámítva egy kis nyüszögést, a csemete nagyon jól aludt. Meg is dicsértem az anyukának az út végén, aki ebbe belepirult. Legalábbis azt hiszem, mert ez nem látszott a sötét bőre miatt.

A repülő tartotta a menetidőt és egyben a késést is. Nyolc óra helyett, alig tíz óra előtt pár percel érkezett London-Gatwickre, alig negyedórával a csatlakozás után.

Az információs pulthoz viszonylag jókedvvel mentem oda. Az egyik filozófiám, hogy két dolog miatt nem érdemes aggódni. Az egyik, amin nem lehet változtatni és a másik, amin lehet. A másik oldalon így egy segítőkész, vicces pacák fogadott, akivel jól elpoénkodtuk az egész késést, meg a kellemetlenséget. Kiderült, hogy automatikusan már áttettek a 18.55-re. Mondom, akkor nagyszerű, van fél napom a városban. Egy másik, pedig, hogy nézzük mindennek a jó oldalát

A repülőtér tele volt géppisztolyos rendőrökkel, mint ahogy Londonban már lassan megszokhattuk. Illetve most mintha sokkal többen lettek volna, vagy legalábbis többen látszottak. Az egyik helyen ordibálva - bár ez inkább a háttérzaj miatt volt - libasorba terelték az embereket és kutyával szaglásztattak bennünket. Ezt többnyire nem lehet tudni, hogy ez gyakorlat, a terroristák elrettentéséért csinálják vagy pedig tényleg volt valami veszély.

Úgy döntöttem, hogy majd a városba megreggelizem. Pár percel 11 óra előtt értem a Victoriára. Ahogy bementem az egyik gyorsétterembe, éppen abban a pillanatban fordították át a reggeli menüt tartalmazó táblát. Volt még ugyan pár perc, ezért egy másik helyen is próbálkoztam. De már ott is befejezték a reggeli etetést. A pultos viszont ajánlott egy szendvicset, amit fel tud melegíteni. Bevállaltam. Tényleg elment reggelinek és finom is volt.

Majd sétáltam tovább, élvezve a hűvös időt, rövidujjú ingben, egészen a Westminster Abbey-ig. Errefelé már többször jártam, de még nem sikerült megnéznem belülről, mivel mindig zárva volt. Vagy a korai zárás miatt, vagy vasárnap jártam errefelé. Fantasztikus volt. Azt hiszem a kultúrsokk miatt rengeteg mindent nem tudtam befogadni, úgyhogy ha legközelebb úgy alakul, még egyszer benézek majd.

Kellemes idő volt és már csak sétáltam a Temze parton, hogy elüssem a hátralévő néhány órát. Energiám már nem volt bemenni sehova, csak egy kis galériát néztem meg, ahol Pink Floyd albumborítók és ezek témáira készült képek voltak. Ja és még egy Guinnesst is megittam. Igaz ez ír és nem angol sör, de már hiányzott az íze.

Majd vissza a repülőtérre. Mivel kaptam egy tíz fontos kupont, beültem vacsorázni egy étterembe. Bélszínt kértem. Egy sörrel együtt 20 font volt. De azt hiszem itt ettem életem legrosszabb steakjét és minden bizonnyal a legdrágábban, szóval az ár/érték arány nagyon rossz volt. De lehet, hogy francia étteremben nem bélszínt kellett volna enni.

Budapestre érve volt egy olyan érzésem, hogy a csomagom elmarad. Be is jött. Itt is viccelődve mentem a pulthoz és meglehetősen segítőkész hölgyeket találtam a másik oldalon az este 11 órás időpont ellenére. A csomagom megvolt. Londonban maradt, mert elfelejtették átcímkézni. Holott az ügyfélszolgálati pultnál is és amikor becsekkoltam, akkor is elkérték a csomagcímkéket. Na de nem baj. Nem kellet cipelnem őket.