2010. február 21., vasárnap
Síelés
Néhány kép:
2010. február 15., hétfő
A Mávról szubjetktíven
Mivel a hírek is meg az emberek is gyakran negatívok. Úgyhogy egy pozitív dolog. Mégpedig a MÁV-ról.
A korábbi három órán felüli menetidő helyett ma már két és fél óra egy Békéscsaba - Budapest (200 km), ráadásul a vonatok is ütemesen indulnak. Plusz már közel három hónapja már akár mobiltelefonon is meg lehet nézni, hol járnak, esetleg mennyit késnek a vonatok. Így nem kell szobrozni az állomáson. A román IC kocsikon jellemzően konnektor is van a laptopnak, valamint a szembefordított ülések között asztalok vannak
A másik amit kiemelnék a pontosság. Szerintem ég és föld a néhány évvel ezelőttiekhez képest. Például a mai 13 vonatból ezen a viszonylaton 11 vagy pontos volt, vagy 5 percen körüli volt a késés. Az két Bukarestből érkező vonat hozott össze 39 illetve 9 percet A mai menetrend oldalt ide lementettem. Ezek a vonatok jelentős része azért néhány száz kilométerről indul a magyar határtól és most kicsit zord az időjárás. Plusz a kocsik tiszták, és jellemzően a WC-k is. Persze ez éppen lehet, csak időszakos.
Na jó, tudom, hogy ez a Budapest - Bukarest vonal és Eu-s pénzből sokat elvertek rá mostanában. Még hátra van egy szakasz, amivel további perceket akarnak faragni.
Hogy még pozitívumot említsek, léteznek már fizetés ellenében kedvezményekre jogosító un. MÁV-Start kártyák. Ezt pár evvel ezelőtt meg nagyon hiányoltam, így viszont elégé rászoktam a vasútra az elmúlt pár hónapban mert ár/értek arany jó. Persze az is az előnyöm, hogy a Keletitől nincs messze a lakásom, így Budapesten sem kell sokat szívózni a BKV-n. Szóval ha az önző érdekeimet nézem, ezzel kapcsolatosan véletlenül pont jól jártam.
Ezen túl, szintén az elmúlt 1-2 év fejlesztése, hogy sorbanállás nélkül az interneten is megvásárolhatóak a jegyek.
2009. december 22., kedd
Elmű
Még mindig nem értettem, hogyha csoportos beszedési megbízással egyenlítem ki a számlákat, akkor, hogyan keletkezhet ez a tartozás, illetve miért nem jelent már meg valamelyik számlán ez az összeg, vagy miért nem került levonásra.
Felhívtam őket, hogy tisztázzuk. Végül kiderült, hogy hogyan keletkezett. Valóban tavaly tavasszal letiltottam egy 11 ezer forintos nagyságrendű beszedést, mivel néhany nap különbséggel szerettek volna leemelni ekkora összeget. Külföldön voltam, nem tudtam ellenőrizni, és gyanús volt. Ennek az oka az volt, hogy az Elmű rendszere késve küldte ki az egyik számlát, így beszedését is csak késve tudták elindítani, amit időközben utolért egy másik számla.
Az elszámoló számlán meg volt egy 9 ezres túlfizetés és a kettő különbségéből jött ki a fenti összeg.
Sokszor birálják a kedves szolgáltatók az ügyfeleket, hogy nem tudják a számlájukat értelmezni. Valóban, van amikor percek is kellenek, mire átlát néhány dolgot az ember. Ugyanakkor nem értem, hogy az Elmű miért nem görgeti az egyenleget, ahogy azt egyes más szolgáltatók teszik, úgy, hogy feltüntetik a következő számlán a befizetéseket és a hátralék összegét.
Ebben az esetben én hibáztam, de talán nem kellett volna másfél évnek eltelnie, mire ez kiderül.
Ugyan, hogy pozitívumot írjak, szerencsére a www.dijnet.hu oldalon egy rövid regisztráció után elektronikusan is megtekinthetőek egyes szolgáltatók számlái. Mivel a budapesti lakásomban csak időnként fordulok meg, ez így sokkal kényelmesebb.
Már évekkel ezelőtt is felmerült bennem, hogy miért nem tudják e-mailben elküldeni ezeket, sokkal egyszerűbb lett volna. A technikai probléma a számla hitelesítésével volt, de szerencsére már ezt is megoldották.
2009. december 13., vasárnap
Nahát már december ....
Már néhány hónapja jóformán csak Magyarországon. Szembesülve így a mindennapokkal, még a mai napig nem értem, hogy miért nem tudnak működni olyan dolgok, amik más országokban olajozottan mennek, és még csak nem is a több pénztől függenek, hanem inkább gondolkozás, hozzáállás kérdése.
Eddig minden hónapban akadt legalább egy olyan eset, például szolgáltatóval, bankkal, amikor nem én hibáztam, mégis nekem kellett 'fizetni'. Ezek néhányszor határidő csúszások, pl. amiatt mert valami funkcionális analfabéta ügyintéző összecseréli a számlázási címet, a szolgáltatási címmel, vagy ahhoz az illetőhöz fűzik le, az átszerződéshez szükséges dokumentumokat, akinek a nevéről kellett volna átírni a szolgáltatást. Vagy az egyik lakossági banknál négy hónapig tartott egy számlanyitás, mert ugyan új ügyfél voltam, de mégsem, mert pár éve volt már náluk számlám, ami megszűnt, és zavart okozott a mátrixban, hogy az 'új' számlámat a jogosítvánnyal próbáltam megnyitni. De a PSZÁF-el történt levélváltás megoldotta.
Az a baj, hogy ugyanezek voltak a problémák evekkel ezelőtt is.
Na már hova jutottam, a panaszkodáshoz. Gondoltam, hogy összeszedek néhány gondolatot azzal kapcsolatban, hogy hol, hogyan működnek pl. a lakossági bankok, szolgáltatok.
De természetesen pozitív tapasztalat is akad, az egyik biztosítóval kapcsolatban. Ők néhány évvel ezelőtt egy kárrendezés során is okoztak már kellemes meglepetést.
2009. május 8., péntek
Politikai vélemény
Az elmúlt egy hónapban, mióta Magyarországon vagyok, előjött jó néhány dolog, mivel óhatatlanul is találkozik ezzel, azzal az ember, illetve a dilettáns 'szakértőink' intézkedéseit, balfékeskedéseit saját bőrén is érzi az ember, bármennyire is igyekszik inkubátorban maradni.
A http://vastagbor.blog.hu írásai hellyel közzel lefedik a véleményemet a napi eseményekkel kapcsolatban, így betettem a bloglista közé.
2009. április 26., vasárnap
Cirkusz
2009. április 14., kedd
Jóllakott
2009. április 7., kedd
Öt üveg rum
- Kávé, cigaretta, alkohol, nagy mennyiségű kézpénz?
- Öt üveg rum - mondtam
- Ezt akkor meg sem hallottam ...
2009. április 5., vasárnap
Emancipáció?
Sajnos sok lehetőségem nem volt a 'komponálásra', így nem tudom mennyire kivehető elsőre, de egy muszlim nő van a képen. A fényképezőnek háttal van, így nem látszik, hogy csak a szemeket szabadon hagyó csador van rajta. Nézi, ahogy a vízben a gyerekei és a hosszú szakállú férje játszik. Harminc fokban, árnyékban. Tovább azt hiszem nem kell kommentálni.
Snorkling, Folkstone & Paynes Bay
Az első teknőst alig a partól pár méterre vettem észre, éppen azután, hogy felvettem a maszkot és beletettem a fejem a vízbe.
2009. március 27., péntek
Cukornád kombájn
Munka közben nem sikerült megörökíteni, mert ugyan hiába használható az autó terepjáróként* is, nem mertem megkockáztatni, hogy behajtsak vele a táblába.
(*Gy.k. három féle terepjáró van. A terepjáró, a céges kocsi és a bérelt autó)
2009. március 8., vasárnap
Buvárkodás, Déli part
A második merülés Accra közelében volt. Itt gazdagabb, színesebbek voltak a korálok, de mivel ez mar a nyugati parthoz közel volt, zavarosabb volt a víz. Itt is csak 12-14 méterig mentünk és szinten ötven percig tartott.
Fényképeket csak a felszínen csináltam, mert ügye ez a fényképező csak 4-5 méterig vízálló. Előszokott fordulni, hogy a második merülés csak egy sekélyebb 6-8 méteres részben van, esetleg majd akkor megkockáztatom és nem megyek túl mélyre.
2009. március 7., szombat
Snorkling, Paynes Bay.
Tizenegy fele visszamentem, volt néhány katamarán, de a hullámok is eléggé megnőttek. A strandon kint volt már a piros zászló, így inkább kihagytam. Bízom benne, hogy sikerül néhány képet csinálni, addig amíg, itt vagyok. Hogy meddig? Ki tudja még?
2009. március 6., péntek
East of North Point
Na de zene nélkül, hogy néz ki? Ezután már lusta voltam átszerkeszteni, így a klip hosszához kellett valamit találni. A youtube a Twisted Sisters I wanna rock dalát is kiszűrte, pedig még ez is elment. Végül maradt az ACDC, Chase the ace instrumentális alkotása.
Az eredetit megpróbáltam a Videára feltölteni, de ott az 50 megásnál nagyobb állományokat nem engedi meg, ha meg kisebbe konvertálom, nagyon leromlik a minősége. Ezután az indavideó következett. Ez meg nem tudom mi a tökért nem tudja az eredeti képarányt megtartani? Lásd: East of North Point, Barbados. Mellesleg tapasztalatom szerint külföldről szinte lehetetlen megnézni egy indavideós klipet, minden bizonnyal azért, mert nem fizetnek a külföldi sávszélességért. A videa is hagy némi kívánnivalót, de egy fokkal jobb. Általában ha bejön a cím inkább megkeresem ezeket a youtube-on, mert gyorsabb.
Ez ugyanaz a jelenség, mint tíz éve, nem értettem miért használnak az emberek ingyenes magyar webtárhelyet, amikor az oldalak le sem töltődnek. Ekkor Svédországban voltam. Mint kiderült csak külföldről probléma.
2009. március 5., csütörtök
Costa Vistától a 'The Sands'-ig
2009. február 28., szombat
Rum túra
Ha jól emlékszem reggel tíz és este nyolc között talán tizenegy helyen jártunk, de nem számoltam. Igyekeztünk a sziget észak-keleti részén eltölteni az időt, mert krikettbajnokság van, így a déli részen elképzelhető, hogy mozdulni sem lehet. Ebéd St. Martin Bayben, az Atlanti Óceán partján cápa sütve, este vacsora a karib-tengeri naplementében Smitons Bay magasságában. Természetesen rummal, mi mással?
2009. február 22., vasárnap
St. Nicholas Abbey & Morgan Lewis
Ez a 220 V-os átalakításnak van egy kis mellékhatása, mert úgy néz ki, hogy egy kis váltóáramot vissza is vezet - (Made in China), mert a kocsi fém részeit megérintve enyhe bizsergést is érezni, illetve ilyenkor folyamatos kis apró kisüléseket is hallani.Gondolom ahogy átüt a lakkrétegen. Biztosan ez okozza, mert ha kihúzom, akkor megszűnik ez a jelenség. Szerencsére a belső tér jellemzően szintetikus anyag.
A St. Nicolas Abbey útba esett és mivel nem jártam itt és pont tíz óra körül járt az idő és már nyitott, bementem. Ez részben annak a Larry Warren ‘sztárépítész’ a birtokában van, aki a 'The Sands'-ot is tervezte. Itt egy kis bámészkodás, idegenvezetés, videó megtekintés és rum kóstolás után Morgan Lewis magasságában lementem a tengerpartra. Sajnos a tengerhez túl közel nem lehetett lemenni autóval, így mintegy 60-70 méterre parkoltam le. Úgy, hogy a lehúzott ablakokon átfújt a szél, így elég kellemes és nem zavaró a harminc fok, és így a belső tér sem melegedett fel. A morajlás azért behallatszott. Indításként bontottam egy sört is. Kellemesen dolgoztam úgy három órát. Ez idő alatt összesen két autó és néhány cross-motoros járt erre. Azt hiszem, ezt máskor is megcsinálom.
2009. február 21., szombat
Clermont Green
Ez a ház persze messze nem olyan jó, mint a másik volt. Az előző az épület a csoport végében volt, így mindjárt négy ablakkal több volt rajta, illetve a tájolása, fekvése miatt körbesütötte a nap. Ez a West Road felőli részre esik, ami viszonylag forgalmas és zajos, a másiknál az erkély és a háló ablaka a tóra nézett és mivel az az úttól távol esett, így a forgalom sem volt. Na mindegy ne panaszkodjak olyan sokat. Örüljek, hogy van fedél a fejem felett. Mint a képen látszik, van egy pici medence is, bár az elmúlt cirka 14-15 hónapban egyszer sem próbáltam.
2009. február 17., kedd
Másik ház, másik autó
Amikor felmerült a költözés négyen is - Dennis, Nathan, Junior, Bruno- mondták, hogyha esetleg kell segítség, akkor szóljak bátran segítenek elköltözni. Mindezt olyan hangsúllyal, mintha a harmadik emeletről költöznék egy negyedik emeleti lakásba, egy lift nélküli házba, két-három komplett hálószobabútor garnitúrával, kanapékkal, hűtő, mosógéppel és tucatnyi dobozzal. Amihez ugye adott esettben több ember is kellhet. Mondom azt a két bőröndöt, amivel érkeztem, meg két rekesz sört azt simán át tudom vinni, akár egy fordulóval is. Kettő lett belőle, de csak technikai okok miatt, azért mert bepakoltam pár cuccot a kocsi csomagtartójába és munka ügyben még kerülnöm kellet, Így a hűtőből a cuccokat meg pár dolgot nem akartam magammal cipelni.
Amikor három körül megérkeztem az új helyre, akkor még a takarító ott volt. Kicsit meglepődött, mert neki nem szóltak, hogy máris költözik be valaki, így gondolom úgy volt vele, hogy ráér estig. Azután még jobban, amikor nem a bőröndöt vittem be, hanem a két rekesz sört. Szegény csak annyit kérdezett, 'Berakjam őket a hűtőbe'. Na mondom, ez a nő tud, tudhat valamit. Vagy akar valamit.
Az autóbérlő cégtől is felhívtak, hogy átcserélik a kocsit. A méregzöld Toyota Yaris helyett egy narancsszínű Kia Riot adtak. Egy hétre. A logikát nem értem, mert odaadhatták volna a nagyobb autót is a masik bérlőnek. Ez tágasabb és a klímája érezhetően jobban hűt. A Yarissal is meg voltam elégedve, elég fürge volt, és a mérete miatt a parkolóhely kereséssel sem volt olyan nagy probléma. Eddig nem nagyon tetszettek a narancsszínű autók, de egészen kibékültem vele.
2009. február 14., szombat
Folkstone Marine Park, Víz alatt képek
Ez a gépet fényképminőségben veri a régi Canon Powershot 720 IS-em, de hát ügye az nem vízálló.

